Dr. Móritz Balázs

Ügyvéd

moritz_balazs_cv

Jogi diplomáját a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán 2000-ben vette kézhez. Ügyvédjelölti éveit egy neves budapesti büntető praxisú ügyvédi irodában töltötte, majd 2004-ben megalapította a Móritz Ügyvédi Irodát. A Budapesti Ügyvédi Kamara tagja, irodánkat külső együttműködésben segíti büntető vonulatukat felvető ügyekben. A Magyar Büntetőjogi Társaság tagja.

Az egyetem elvégzését követően kezdetben megbízással, majd 2005-2009-ig tanársegédként oktatott a PPKE-JÁK Büntető Anyagi,- Eljárásjogi és Végrehajtási Jogi Tanszékén, szakterülete a büntető anyagi- és eljárási jog. A Budapesti Ügyvédi Kamarában 2013 óta az ügyvédjelöltek gyakorlati oktatásában is részt vesz. Számos szakcikk és publikáció mellett 2011 óta a Jogi Szakvizsga Bizottság büntetőjogi cenzora. Munkájában nem csak a klasszikus védői feladatok, hanem a sértetti igényérvényesítés is egyaránt hangsúlyos szerepet kapnak. A bűnügyi feladatok mellett a strasbourgi Emberi Jogi Bíróság előtt is gyakran képviseli ügyfelei érdekeit a Római Egyezménnyel kapcsolatos ügyekben akár a terhelti, akár a sértetti jogok állami hatóságok általi megsértése miatt.